Nyugat-Dunántúl

Nyugat-Dunántúl

Mosonmagyaróvár – Európa 5 legjobb hatású gyógyvize között

Mosonmagyaróvár, Győr-Moson-Sopron megyében terül el, lakossága majdnem eléri a 33 000 főt. A mai Mosonmagyaróvár, 1939-ben jött létre Moson és Magyaróvár egyesítését követően. A város neve a római kor idején Ad Flexum volt. A város az ország történelmében jelentős szerepet kapott. Számos híres ember született vagy halt meg itt. Olvass tovább…


Kehidakustány – már a bronzkorban lakott volt

A kis község a magyarországi Zala megyében terül el, a Zala folyó völgyében. Neve a folyó két partján fekvő Kehida és Kustány így létrehozván Kehidakustányt. Több variáció létezik a települések nevének létrejöttére, egyik szerint a helyi két híd nevére utal. Olvass tovább…


Sárvár, a Nádasdyak városa

Sárvár Szombathelytől délre terül el, Magyarországon. A város úgy jött létre, hogy 1902-ben hozzácsatolták Vármelléket és kisebb falvakat, községeket, majd 1912-ben Sarat és Péntekfalut, később Rábasömjén települést is. Nevének eredete a Gyöngyös patak mentén fekvő mocsaras terület helyére épített erdősségre utal, melynek neve eredetileg földvár volt. Sárvár területe már az őskor idején lakott volt, neolitikus edénymaradványok, bronzból készült eszközök és temetői leletek is bizonyítják ezt az állítást. Olvass tovább…


Győr, a találkozások városa

„Győr, a találkozások városa”, Győr-Moson-Sopron megye székhelye, ókori, latin és első nevén Arrabona a Nyugat-Dunántúl központja. Győr a római korban jött létre és mindig jelentős történelmi szerepe volt a vidék életében.  Arrabona neve az Arrabo folyóból ered, mai nevén Rába. Egyben Magyarország hatodik legnagyobb városa. A város műemlékekben gazdag és a belváros barokk kori felújításának eredményeképpen elnyerte a műemlékvédelem Európa-díját. Az országban fontos gazdasági, ipari és oktatási csomópont. Olvass tovább…


Bükfürdő – az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője

Bükfürdő települése, Szombathelytől északra, Bük kisvárosától és az osztrák határtól nem messze fekszik, egyben Nyugat-Magyarország egyik legkedveltebb gyógyfürdője is. A fürdő nemcsak itthoni viszonylatban neves, már a környező országok lakói közt is egyre ismertebb. Olvass tovább…


Bük – ahol hazánk első nemzetközi szintű golfklubja található

Bük kis városa Vas megyében, Magyarországon terül el. Bük lakossága kb. 3500 fő. A település szomszédságában található a híres Bükfürdő, mely nevezetessége a bükfürdői gyógy- és élménycentrum. Itt a „csodavíznek” köszönhetően számos betegség kezelése elérhető. Olvass tovább…


Kikapcsolódási és sportolási lehetőségek Zalakaroson

Folyamatosan épülő létesítményekkel és bővülő szolgáltatásokkal várja a fürdővendégeket a Gránit Gyógy- és Termálfürdő. Gyógycentrumában kültéri és fedett medencék egyaránt várják a gyógyulni vágyókat. A rekreációs és gyógykezelések orvosi felügyelet mellett történnek. Három medencével egész évben működik a fedett fürdő, ahol víz alatti gyógytornát is tartanak.

Olvass tovább…


Zalakaros, a gyógyító vizek városa

Zalakaros, Magyarország délnyugati részén, Keszthely és Nagykanizsa között fekvő üdülőváros. Budapest felől az M7-es autópályáról a zalakomári leágazás felől, illetve a 7-es számú főútról közelíthető meg. Távolsági autóbusszal is eljuthatunk Zalakarosra. Olvass tovább…


Sopron történelme, soproni nevezetességek

A terület már az őskorban is lakott volt. A rómaiak által alapított Scarbantia nevű város fóruma a mai főtér helyén volt. A városon két fontos útvonal is áthaladt. A IX-X. század környékén kiegészítették a régi római városfalat és felépült a vár is. Ekkor kapta magyar nevét a város, Suprun nevű ispánjáról. Olvass tovább…


Sopron a hűség és a szabadság városa

Sopron, Magyarország északnyugati részén, az osztrák-magyar határtól pár kilométerre fekszik. Budapest felől az M1 jelzésű autópályát az abdai leágazásnál elhagyva a 85-ös, majd a 84-es számú főúton jutunk Sopronba. Vasúton Budapestről Intercity járatokkal jól megközelíthető, de rendszeresen érkeznek vonatok Bécs és Bécsújhely felől is. A város kis alapterületű, belvárosa gyalogos övezetté nyilvánított. Sajátos mikroklímáját az adja, hogy a város a Soproni-hegység és Fertő-tó melletti Balfi-dombság között, az Ikva-patak völgyében fekszik. Olvass tovább…