Zánka

Zánka községe a Balaton mellett, Veszprém megyében, a Balatonfüredi kistérségben található. Azon belül is a tó északi partjához van közel elsõsorban, vagyis Balatonfüred városától délnyugati irányban, körülbelül Balatonakali és Köveskál települések között fekszik. Egyértelmûen megközelíthetjük vasúttal is, a Székesfehérvár- Balatonfüred- Tapolca vasútvonalon, valamint természetesen közúton is. Zánka községének a leginkább kiemelkedõ, és izgalmas látványt nyújtó mûemléke a református templom, amelyet elõször az 1330-as években említenek. Itt találtak egy 1519-es említést is a templomról, amelyet mindenképp érdemes megnézni, hiszen a felújító munkálatok során nagyon szép, és igényes mûemléket készítettek belõle. A templom aztán késõbb ujjá épült és 1786-ban arra is engedélyt kapott, hogy igénybe vegyék a használatát. Amint azonban késõbb kiderült, ez a református templom az, amely az egész Balaton felvidék egyik legrégebbi temploma is egyben. Ezen kívül a városkában több olyan lehetõség adódik, amelynek a segítségével biztosan jól érezhetjük majd magunkat a nyaralás illetve kirándulás alatt is. Ennek a templomnak igencsak egyedi építése van, így nem is csoda, hogy ez a város egyetlen és egyben legfontosabb nevezetessége is.