Vác

Vác Pest megyében található település, de akár azt is mondhatnánk róla, hogy a Dunakanyar központja. Ez a település Pest megyében a legnagyobb lélekszámmal rendelkezõ település, és rendkívül forgalmas, és egyben vonzó idegenforgalmi célpont is egyben. Igen gazdag kulturális élete, és országos viszonylatban jelentõs történelme van, valamint katolikus püspöki székhely is egyben. Ha a történelmi szinten vesszük az országot, akkor Vác egyértelmûen a Felvidék határa, valamint a Dunakanyarban fekszik, és a Naszály hegy lábánál találhatjuk meg. Közlekedését tekintve is igencsak forgalmas város, hiszen megközelíthetjük autóúton, vonattal, és nyáron biciklivel valamint hajóval is, hiszen minkét útvonal kiépített Vácra. Természetesen amint megtudtuk azt, hogy milyen környezeti jellemzõkkel rendelkezik Vác, már nem is kell magyaráznunk azt, hogy miért annyira kedvelt település e turisták szemében. A várost egyértelmûen meghatározza a Duna megléte, és célszerûen kialakítottak parkokat is, valamint megannyi strandolóval is találkozhatunk a Duna parton meleg idõben. A Váccal szemközti oldal felé is igencsak gyönyörû, mutatós tájkép rajzolódik ki az ide látogató számára, hiszen a Pilis-hegységet, valamint a Budai-hegységet is megpillanthatjuk a túloldalon.